Moly

A molyok a ruhásszekrények, könyvszekrények, kamrák, raktárak lakója. Bármibe betelepedhet, ami számára táplálékot biztosít. Ha sokáig észrevétlen marad, nagyon komoly károkat tud okozni.

A ruhamolyok (Tineidae) molylepke család az egész földön elterjedt. Hernyóik főként növényi eredetű anyagokon táplálkoznak; bizonyos fajaik a ruhamoly, szűcsmoly állati eredetű (keratin) anyagban, szőrben, vagy gyapjúban fejlődik. Egyes fajok csöveket, zsákokat készítenek maguknak.

A készletkártevő molyok fajai változatos alapanyagokkal táplálkozhatnak. A fajok (aszalványmoly, lisztmoly) közismerten szemes takarmánnyal, de a háztartásokban megtalálható müzli, csokoládé, dió is kiváló tápanyagot jelent egy-egy tenyészet kialakulásához.

Minden évben felbecsülhetetlen, sok millióskárt okoz az emberiségnek néhány jelentéktelennek látszó kis lepkefajta, a házimoly. A kárt ugyan még hernyó korukban okozzák, amikor megrágják a gyapjúból készült ruhaneműt, szőnyegeket, szőrrel tömött bútorokat, tollat s általában a lakásban található minden állati eredetű anyagot. Ha zavartalanul működhetnek, valósággal fölfalják azt az anyagot, amelyet megtámadtak.

A kár mellett még nagy bosszúságot okoznak: a gondos háziasszonyok a molylepkék röpködése, rajzása idején nagy molyirtást rendeznek. Agyoncsapkodják a molylepkéket s megkönnyebbülve lélegeznek fel: nincs már több moly a lakásban! Az öröm azonban teljesen indokolatlan, mert a molyhernyók tovább pusztítanak…

Az ajánlott s állítólag bevált molyirtó háziszerek, levendula, dohánylevelek, naftalin, kámfor, benzin, feketebors, terpentin, karbolsav szintén alig vagy egyáltalán nem szoktak segíteni. Hogy milyen szívós a moly, arra nézve jellemző a következő eset:

Egy angol tudós laboratóriumában a sósavgáz és a klór sokszor annyira megrontotta a levegőt, hogy az ember számára is veszedelmes volt. A molynak azonban nem ártott, ami akkor derült ki, amikor egyszer megvizsgálta a laboratóriumban lévő néhány kitömött állatot, amelyeket egészen belepett és csaknem teljesen elpusztított a moly!

A molykár okozója három különböző molylepkefajta: a 4-9 milliméter hosszú, szalmasárga ruhamoly; a hasonló nagyságú, de sötétebb, csaknem barna s felső szárnyain több sötét ponttal ellátott szőrmoly és a körülbelül másfélszer nagyobb tapétamoly, amelynek felső szárnya fönt piszkos sárgásfehér, egyébként barnás-fekete, feje fekete, alsó szárnya kékesszürke. Mind a három házimoly-fajta az igazi molyok lepkecsaládjába tartozik. Apró lepkefajták alkotják ezt a lepkecsaládot s a házimolyok között a ruhamoly a leggyakoribb. Az életmódjuk táplálkozás, szaporodás tekintetében azonos mindhárom fajtánál.

A házimolyok alaptermészetüknél fogva az úgynevezett hulla-állatok azon fajtájához tartoznak, amelyek a természet nagy, csodálatos háztartásában igen fontos munkát végeznek: részt vesznek az elhullott emlősállatok és madarak eltakarításában, a csontok kivételével fölfalják azt, amit a legyek, dögbogarak meghagynak. Elsősorban a szőrzetet s a tollakat, de a kiszáradt húsmaradványokat és inakat is. Melegebb vidékeken házimolyainknak mindhárom fajtája feltalálható a szabadban is. Nálunk azonban legfeljebb a tapéta-moly lárvája, hernyója él a szabadban is, rendesen a ragadozó-madarak állatszőrrel bélelt fészkeiben. A mi házimolyaink valóban háziállatok lettek s csak a lakásokban élnek. Régen ezek is szabadban élő lepkefajták voltak, amikor fáradságosan keresték meg táplálékukat, küzdve ellenségeikkel s az időjárás viszontagságaival. Az emberi kultúra azonban a lakásokba csalogatta őket, ahol a gyapjúruhákkal s prémekkel telt szekrényekben, a lakás állati eredetű anyagaiban bőséges élelmet és kényelmes életet találtak.

A molypillék irtása semmit sem használ, mert ezek rendesen hímek, igen ritkásan olyan nőstények, amelyek már lerakták petéiket. A molypillék nőstényei, alighogy kibújnak gubóikból, a peterakáshoz kezdenek, ami 10-20 napig tart. Apró (1/4-1/2 milliméter hosszúságú) fehér petéket lazán helyezi k el a szöveteken. Igen ügyesen belopózkodnak a legrejtettebb zugokba is, hogy ivadékaiknak zavartalan helyet biztosítsanak. Egy nőstény átlag 100 petét rak, legföljebb 230-at. A peterakás után hamarosan elpusztulnak. A petékből szobai hőmérsékleten körülbelül 14 nap múlva kelnek ki a piszkos sárgásfehér színű lárvák, hernyók. Magasabb hőmérséklet mellett jóval korábban kelnek ki. A parányi, üvegesen átlátszó hernyók szabad szemmel alig vehetők észre. A kikelés után hozzákezdenek a faláshoz s gyorsan nőnek. Az összerázott szőr- és tollanyagokból orsó alakú pihenő és védőtokot készítenek maguknak, amely mindkét végén nyitott s néha 15 centiméter hosszú. Rendesen azonban jóval kisebb, és mert a megtámadott anyag színével egyszínű, alig tűnik föl, úgyhogy a moly után kutató háziasszony nem tudja mint vélekedjék róla s valami szemétnek nézi. A molyhernyók tehát a védőtokból előbújva, vígan lakmározhatnak.

Fő táplálékuk az állati szőr, a gyapjú és a toll. Alkalomadtán az állatbőrt, kiszáradt húst, elhullt rovarokat, a kazein nevű fehérjeanyagot, sőt néhány növényi anyagot is megesznek. Általában véve azonban a pamut, len, műselyem és szövés-fonásra használt más anyagok nem megfelelő táplálékok számukra. Ha nagyon éhesek, megtörténik, hogy ezen anyagokat is összerágják, de megemészteni nem tudják. Egyébként a molyhernyók egészen fiatal korukban, 8 és fél hónapig is elélnek minden táplálék nélkül. Teljes kifejlődésének ideje elsősorban a táplálék mennyiségétől függ. Rendesen 80 napig, tehát majdnem három hónapig tart a teljes kifejlődés, de eltarthat több évig is. A kifejlett hernyó 1 centiméter hosszú s a bebábosodásra gubót készít magának, amely mindkét végén zárt és sűrűbb szövésű mint a védőtok, egyébként hasonlít ahhoz. Bábállapotban nem táplálkozik; éppúgy, mint lepkekorában sem. A bábállapot 1-2 hétig tart, a hőmérséklet függvényében.

Elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű táplálék mellett jól fűtött helyiségben, különösen központi fűtés esetében egy év alatt 3-4 molynemzedékre lehet számítani. Rendesen azonban csak két nemzedékük van. Kétszer fejlődnek ki a molyhernyókból lepkék: tavasszal és ősszel, amit a molypillék rajzása mutat. A molylepkék tavaszi rajzása nincs semmi összefüggésben a hársfák virágzásával, mint azt a közhiedelem tartja. A molyok nem kívülről, a szabadból jönnek be, hanem a lakásban szaporodnak tovább. Nagyon gondos ellenőrzés mellett is akad néhány molyhernyó, amely a padló nyílásaiban meghúzódva megél a porkefe kihullott szőrszálaiból, a szőnyeg apró hulladékaiból vagy a kamrában tengődik el valami sarokba dobott posztódarabon. És ezzel már a moly további szaporodása a lakásban biztosítva van.

A moly petéi, hernyói és bábjai a rendes rovarirtó szerekkel szemben nem mutatnak nagy ellenálló képességet, de igen nehéz is velük hozzájuk jutni. A hernyók bent élnek a megtámadott anyagban, behúzódnak tokjaikban, a bábokat pedig a gubó védi. A szokásos “kábítószerek” ezért rendesen hatástalanok rájuk.

Szobák és egész lakások gyors és biztos molytalanítását az ablakok és ajtók gondos, légmentes elzárása mellett mérges gázokkal végzik. Legalkalmasabb és legolcsóbb erre a célra a széndiszulfid vagy a kéndioxid. Ezek a folyadékok gyorsan párolognak s kellemetlen szagúak, fojtó gőzük 24 óra alatt megöli a molyokat. De a molyirtásnak ezt a módját csak szakavatott ember végezheti, mert ezen gőzök már égő szivartól is felrobbannak és igen mérgezők is.

Comments are closed